Az írásbeli értékelést és a helyszíni látogatásokat követően versenyezhettek egymással az önkormányzatok a Belügyminisztérium Márvány Aulájában megrendezett 2023.november 20-ai ünnepélyes konferencián, ahol 10-10 percben mutatták be jó gyakorlataikat. A díjak odaítéléséről ezt követően született döntés, az idei évben hét önkormányzat kilenc pályázata részesült elismerésben.
Az önkormányzatok számára rendezett eseményen részt vett és köszöntőt mondott Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke, dr. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes,Daniel Popescu, az Európa Tanács Demokratikus Kormányzás részlegvezetője, dr. Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, valamint Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség elnöke, Szentkirály polgármestere. A konferencián előadást tartott Iványiné Szabó Andrea, Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkárság Stratégiai Főosztályának vezetője.
A programot a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az Európa Tanács Helyi és Regionális Demokrácia Szakértői Központja együttműködésével hirdeti meg 2008-tól folyamatosan. A megvalósításában 2023-ban a TÖOSZ mellett a Kisvárosok Szövetsége, a Magyar Faluszövetség, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, a Belügyminisztérium, a Nemzeti Művelődési Intézet, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a Biztonságos és Élhető Városokért Egyesület, a Homo Oecologicus Alapítvány, az Országos Polgárőr Szövetség vettek részt.
Az idei évben azokat a már bizonyított jó önkormányzati gyakorlatokat vártuk, amelyek minimum legalább egy éve hatékonyan, hatásosan, mások számára átvehető és megismételhető módon működnek. Az érdeklődő önkormányzatok lhárom területen nyújthatták be pályázataikat: helyi értékek a településmarketing és/vagy a kulturális alapú gazdaságfejlesztés szolgálatában, bűnmegelőzési, közbiztonsági jó önkormányzati gyakorlatok, illetve önkormányzati innovációk témákban.
A tizenöt éve folyamatosan működő Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programja az Európa Tanács támogatásával egy széles körben elfogadott nemzetközi módszertant követ. A TÖOSZ vezetésével, szakértők közreműködésével az Irányító Bizottság az elfogadottság, az együttműködés, átláthatóság, nyitottság, fontosság, hatásosság, hatékonyság, fenntarthatóság, megismételhetőség, innováció és a dokumentáltság szempontjai alapján értékelték a 2023. szeptember 14-éig beérkezett pályázatokat. Az írásbeli értékelést és a helyszíni látogatásokat követően versenyezhettek egymással az önkormányzatok a november 20-ai prezentációs döntőn, ahol 10-10 percben mutatták be jó gyakorlataikat. A díjak odaítéléséről ezt követően született döntés, melynek eredményeként hét önkormányzat kilenc pályázata részesült elismerésben.
A díjak pénzügyi fedezetét támogatásként a Bűnmegelőzési, közbiztonsági jó önkormányzati gyakorlatok témakörben a Belügyminisztérium támogatása tette lehetővé. A Helyi értékek a településmarketing és/vagy a kultúra alapú gazdaságfejlesztés terén témakörben a Nemzeti Művelődési Intézet felajánlásának köszönhetően valósulhat meg a felajánlott tanulmányúlt. A díjat a jó gyakorlat céljaival egyező célokra használhatják fel az önkormányzatok, az idei év legjobb önkormányzati gyakorlatai kategóriánként:
Bűnmegelőzési, közbiztonsági jó önkormányzati gyakorlatok témakör
1. Budapest Főváros IV. Kerület Önkormányzata - 1.400.000 Ft
2. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat - 1.000.000 Ft
3. Baja Megyei Jogú Város Önkormányzata - 600.000 Ft
Önkormányzati innovációk témakör
1. Gödöllő Város Önkormányzata
2. Kőszeg Város Önkormányzata
3. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat
4. Budapest Főváros XVIII. Kerület Önkormányzata
A kategória díjai: részvételi lehetőség szakmai tanulmányúton, valamint részvételi lehetőség a Budapest D-Care Lab innovációs programban.
Helyi értékek a településmarketing és/vagy a kultúra alapú gazdaságfejlesztés terén
1. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat
2. Zsámbék Város Önkormányzata
A kategória díja: a Nemzeti Művelődési Intézet által felajánlott tanulmányút teljes finanszírozása 40 fő részvételével az önkormányzat számára Lakitelekre.
Különdíj
Kőszeg Város Önkormányzata
Zsámbék Város Önkormányzata
A korábbi évekhez hasonlóan 2023-ben is kértünk egy-egy rövid videót a Legjobb Önkormányzati Program pályázóitól, a megszokott pályázati dokumentációk kiegészítéseként. A videókat ezúttal is közzétettük az interneten, hogy a tanulási folyamat és a tudásmegosztás a program során igazán hatékony lehessen. A nyertesekről és valamennyi pályázó önkormányzat gyakorlatáról bővebben itt olvashatnak: