Az írásbeli értékelést és a helyszíni látogatásokat követően versenyezhettek egymással az önkormányzatok az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága magyar elnökségi programok keretében, a Belügyminisztériumban megrendezett 2021.november 10-ei ünnepélyes konferencián, ahol 10-10 percben mutatták be jó gyakorlataikat. A díjak odaítéléséről ezt követően született döntés, az idei évben 11 önkormányzat 12 pályázata részesült elismerésben.
A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programját 2008 óta hirdeti meg folyamatosan az önkormányzatok körében a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége. Az idei évi megvalósításban a Belügyminisztérium, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Kisvárosok Szövetsége, a Magyar Faluszövetség, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, az Autonómia Alapítvány, a Biztonságos és Élhető Városokért Egyesület, a Homo Oecologicus Alapítvány, és az Országos Polgárőr Szövetség vettek részt.
A Program keretében ebben az évben azokat a már bizonyított jó önkormányzati gyakorlatokat vártuk, amelyek a járvány utáni újrakezdésben lehetnek hasznukra más önkormányzatoknak, függetlenül attól, hogy a járvány alatt, vagy előtte találták ki és próbálták ki azokat. Elvárásunk volt, hogy minimum egy éves bizonyított hatékony, hatásos, mások számára átvehető és megismételhető önkormányzati gyakorlat legyen négy témában: idősellátás, önkormányzati innovációk, bűnmegelőzés, közbiztonság valamint társadalmi felzárkózás területein.
A díjak pénzügyi fedezetét támogatásként valamennyi területen a Belügyminisztérium, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium biztosította. A díjat a jó gyakorlat céljaival egyező célokra használhatják fel az önkormányzatok, az idei év legjobb önkormányzati gyakorlatai kategóriánként:
Önkormányzati innovációk (az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával):
Bűnmegelőzési, közbiztonsági jó önkormányzati gyakorlatok (A Belügyminisztérium támogatásával):
Önkormányzati idősellátás jó gyakorlatai kiemelten az otthoni szolgáltatások és ellátások jó gyakorlatai (az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával):
Társadalmi felzárkózási jó gyakorlatok – szegénység elleni küzdelem munka biztosításával, munkahelyteremtéssel a település közösségének hasznára (A Belügyminisztérium támogatásával.)