Hírek

Hírek

Felkészülten várják a döntőt a versenyzők

« Vissza [ 2016. 11. 11. ]

A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok program prezentációs döntőjére felkészítő tréninget Iványiné Szabó Andrea, a TÖOSZ vezető trénere tartotta a döntőbe jutott versenyzők számára. A 2016. november 17-ei záró konferenciáján a három kategóriában -Közfoglalkoztatás, „Családért és közösségért” Roma nők társadalmi szerepvállalásának jó példái, helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése témákban - döntőbe jutott települések képviselői foglalják össze, és mutatják be prezentáció formájában megvalósított jó gyakorlatukat a résztvevők számára. A díjak odaítéléséről ezt követően dönt a program Irányító Bizottsága, az elismerések átadására a konferencia végén kerül majd sor.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok programját 2008 óta hajtja végre közösen az Európa Tanáccsal, a Belügyminisztériummal, a Magyar Faluszövetséggel, a Magyar Önkormányzatok Szövetségével, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársággal, valamint az idén csatlakozott Országos Polgárőr Szövetséggel együtt.

A program célja a legjobb önkormányzati gyakorlatok feltérképezése, és megismertetése az ország más önkormányzataival, valamint jó gyakorlatok tudásbázisának létrehozatala. A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok pályázatának magyarországi bevezetésével új lehetőségek nyíltak az önkormányzatok számára, azzal, hogy a gyakorlatban megvalósított jó és bevált gyakorlatukat saját maguk értékeljék, valamint a szélesebb szakmai közvélemény számára nyilvánossá tegyék. A bemutatkozás vállalása már önmagában sikernek tekinthető. A pályázatokban megjelenített gyakorlatok olyan tudásbázist alkotnak, amelyet a hasonló témakört, problémát megoldó önkormányzatok alkalmazhatnak, átvehetnek. A pályázatok versenye tovább erősíti a települések közötti együttműködést, az egymástól való tanulás lehetőségét. Az elmúlt nyolc év pályázatainak sikere és tapasztalatai egyértelműen igazolják, hogy szükség van a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok programjára, annak folytatására.

A konferencia programja:

Levezető elnök: Dr. Gyergyák Ferenc főtitkár, Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége

10.00-10.10    Köszöntők
Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár, Belügyminisztérium (felkérése folyamatban)
Schmidt Jenő elnök, Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége

Közfoglalkoztatás
10.10-10.20    A közfoglalkoztatási programok 2017. évi főbb célkitűzései
Előadó: Dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár, Belügyminisztérium (felkérése folyamatban)
10.20-10.30    Hajdúsámson Város Önkormányzatának prezentációja
10.30-10.40    Komló Város Önkormányzatának prezentációja
10.40-10.50    Polgár Város Önkormányzatának prezentációja
10.50-11.00    Tiszagyulaháza Község Önkormányzatának prezentációja
11.00-11.10    Trizs Község Önkormányzatának prezentációja

„Családért és közösségért” Roma nők társadalmi szerepvállalásának jó példái
11.10-11.20    A roma nők társadalmi szerepvállalásának jelentősége
Előadó: Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma (felkérése folyamatban)
11.20-11.30    Hidvégardó Község Önkormányzatának prezentációja
11.30-11.40    Szarvas Város Önkormányzatának prezentációja
11.40-11.50    Uszka Község Önkormányzatának prezentációja

Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése
11.50-12.00    A polgárőrség és az önkormányzat együttműködése
Előadó: Dr. Túrós András elnök, Országos Polgárőr Szövetség (felkérése folyamatban)
12.00-12.10    Budapest Főváros XIII. kerület Önkormányzatának prezentációja
12.10-12.20    Mórahalom Város Önkormányzatának prezentációja
12.20-12.30    Nagyhegyes Község Önkormányzatának prezentációja

12.30-12.50    2017-2020 közötti közigazgatás-fejlesztési kutatások irányai
Előadó: Prof. Dr. Verebélyi Imre, Demokratikus Helyi Közigazgatásért Alapítvány

12.50-13.00    Díjátadás
•    Közfoglalkoztatás témában
•    „Családért és közösségért” Roma nők társadalmi szerepvállalásának jó példái témában
•    Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése