A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programjának 2016. évi pályázati kiírására az ország 16 megyéjéből és a fővárosból érkezett összesen 43 pályázat, a legnagyobb számban Hajdú-Bihar megyéből, ahonnan 10 település nyújtotta be legjobb önkormányzati gyakorlatát ismertető pályázatát. A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programjának megvalósításában 2016-ban részt vesz az Európa Tanács, a Magyar Faluszövetség, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Országos Polgárőr Szövetség. A programot Magyarországon a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége felügyelete mellett a program Irányító Bizottsága fejleszti ki és vezeti.
Az idei év témái:
- Legjobb közfoglalkoztatási gyakorlat
- „Családért és közösségért” Roma nők társadalmiszerepvállalásának jó példái
- Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése
A A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programjának 2016. évi pályázatai:
Település | Téma | Pályázat letöltése |
Alap | Közfoglalkoztatás | ITT |
Balástya | Közfoglalkoztatás | ITT |
Hajdúdorog | Közfoglalkoztatás | ITT |
Hajdúsámson | Közfoglalkoztatás | ITT |
Kelevíz | Közfoglalkoztatás | ITT |
Komló | Közfoglalkoztatás | ITT |
Nagyhegyes | Közfoglalkoztatás | ITT |
Nagypáli | Közfoglalkoztatás | ITT |
Nagyszokoly | Közfoglalkoztatás | ITT |
Polgár | Közfoglalkoztatás | ITT |
Tetétlen | Közfoglalkoztatás | ITT |
Tiszagyulaháza | Közfoglalkoztatás | ITT |
Trizs | Közfoglalkoztatás | ITT |
Zalaszentmárton | Közfoglalkoztatás | ITT |
Alsómocsolád | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Berhida | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Budapest XIII. ker. | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Cserkeszőlő | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Debrecen | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Ercsi | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Felsőnyék | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Galgagyörk | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Hajdúsámson | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Hatvan | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Héhalom | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Kaposfő | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Királyhegyes | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Kisújszállás | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Komló | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Konyár | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Kökény | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Kunsziget | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Mórahalom | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Nagyhegyes | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Szarvas | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Százhalombatta | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Újudvar | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Zalakaros | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Zalaszentiván | Helyi polgárőrség és önkormányzat együttműködése | ITT |
Etyek | Roma nők társadalmi szerepvállalásának jó példái | ITT |
Hidvégardó | Roma nők társadalmi szerepvállalásának jó példái | ITT |
Szarvas | Roma nők társadalmi szerepvállalásának jó példái | ITT |
Uszka | Roma nők társadalmi szerepvállalásának jó példái | ITT |
A TÖOSZ a befogadott pályázatokról összegzést készít, amelyek közül a Szakértői Csoport tagjai témánként rövid listát készítenek az a helyszíni vizsgálatot igénylő jó gyakorlatokból.
A projektmenedzser a Szakértői Csoport egy-két tagjával látogatást tesz a listán szerepeltetett jó gyakorlatok helyszínére. A látogatók a helyi vezetőket felkérik a jó gyakorlat ismertetésére; így lehetőség adódik azon részletek bemutatására is, amelyek a pályázatból esetleg kimaradtak, ám a program szempontjából fontosak.
A győztesek kiválasztása előtt, a helyszíni tapasztalatok nyomán meghívást kapnak az esélyes önkormányzatok, hogy a saját jó gyakorlatukat szakmai konferencia keretében, a nyilvánosság előtt ismertessék, majd a Szakértői Csoport és az Irányító Bizottság együttes döntése alapján születik meg a döntés a Legjobb Önkormányzati Gyakorlat Díj oda ítéléséről.
A programot szakmai konferencia keretében zárjuk 2016 novemberében, ahol a szélesebb szakmai közönség előtt zajlik a „prezentációs döntő”.