Beérkeztek a TÖOSZ Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programjának 2018. évi pályázati kiírására a települések legjobb önkormányzati gyakorlatát ismertető pályázatai.
A meghosszabbított 2018. szeptember 7-ei határidőig két kategóriában összesen több mint harminc pályázat érkezett az ország tizenhat megyéjéből és a fővárosból!
A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programját a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az Európa Tanács Helyi és Regionális Demokrácia Szakértői Központja együttműködésével hirdeti meg 2008-tól folyamatosan. A program 2018. évi megvalósításában részt vesz a Magyar Faluszövetség, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Országos Polgárőr Szövetség.
A 2018. pályázati szakasz témái:
- „Közös-többszörös” – a településen élő romák és nem romák példaértékű közös(ségi) programjai, tevékenységei
- Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése
A pályázati kiírás letölthető: ITT
A pályázati formanyomtatvány letölthető: ITT
A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program 2018. évi beérkezett pályázatai:
Település | Megye | Téma | Pályázat címe (Letölthető dokumentumok) |
Budapest 08. ker | Közös-többszörös | Józsefvárosi Cigányzenekar létrehozása, működtetése | |
Drávasztára | Baranya | Közös-többszörös | Hagyományőrzés a helyi romák és horvátok között |
Eger | Heves | Közös-többszörös | „Közös-ségi többszörös” – Az egri vár ereje a közösségben található – SZATECS létrejötte, mint a közösségfejlesztés eredménye |
Egyek | Hajdú-Bihar | Közös-többszörös | Esélyt az állatoknak program – gyepmesteri telep létesítése |
Gyömöre | Győr-M-S | Közös-többszörös | Roma – nem roma együttműködés egy élhetőbb, fejlődő településért |
Kiskunhalas | Bács-Kiskun | Közös-többszörös | Szociális segítő hálózat, mint a helyi társadalomfejlesztés sikeres eszköze |
Ozora | Tolna | Közös-többszörös | "Együtt jobb és könyebb” |
Püspökladány | Hajdú-Bihar | Közös-többszörös | Helyismereti tábor a püspökladányi Újtelepi Könyvtárponton |
Siklósnagyfalu | Baranya | Közös-többszörös | „Ez a mi értékünk- Asta Pentru Noi” |
Szarvas | Békés | Közös-többszörös | Önkormányzatok közötti együttműködési területek a kultúrák közötti párbeszéd javítására |
Szenyér | Somogy | Közös-többszörös | Kitörés a mélyszegénységből az értékteremtő programokkal |
Tetétlen | Hajdú-Bihar | Közös-többszörös | Együtt egy egységben, Tetétlenen! |
Zalabér | Zala | Közös-többszörös | Öngondoskodás és szolidaritás- az elfogadottság növelése a roma és nem roma családok között Zalabérben |
Alap | Fejér | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | Alapozzon alapon,hogy biztonságos lábakon álljon |
Aldebrő | Heves | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | Aldebrőn a polgárőrség az élet része. |
Arló | BAZ | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | A jó közérzethez szükséges a jó közbiztonságra való törekvés. |
Balatonalmádi | Veszprém | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | Az Önkormányzat és a Polgárőrség együttműködése |
Boda | Baranya | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | Közbiztonság fenntartása Bodán |
Bp. 13 ker. | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | Polgárőr nap a fiatalokért – polgárőrök és ifjú polgárőrök a szünidőben | |
Bp. 14 ker. | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | A közös, az többszörös | |
Cered, Zabar, Szilaspagony | Nógrád | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | Segíts a megvénülő kezeken, melyek mindenkiért dolgoztak. |
Csabaszabadi | Békés | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | Aprófalvak ifjú polgárőreinek mindennapjai |
Csengele | Csongrád | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | Csengele mindenkit hazavár! Polgárőrök egy biztonságos Csengeléért! |
Ercsi | Fejér | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | "Ercsi Védőháló” |
Jászberény | Jász-N-Sz | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése. |
Kunsziget | Győr-M-S | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | „Összefogás a KÖZ-JÓ, a biztonságos és minőségi emberi lét megteremtéséért Kunsziget Községben.” |
Lepsény | Fejér | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | Összefogás a lakosságért Lepsényben |
Polgár | Hajdú-Bihar | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | Polgárőrök a polgáriakért Polgáron! |
Putnok | BAZ | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | Közbiztonság fenntartása Putnokon! |
Szarvas | Békés | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése |
Szekszárd | Tolna | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | Együttműködési megállapodás Szekszárd Biztonságáért |
Váncsod | Hajdú-Bihar | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | Biztonságban Váncsodon |
Zsámbok | Pest | Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése | Szoros együttműködés a Zsámboki Polgárőr Egyesülettel |