A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok program prezentációs döntőjére felkészítő tréninget Iványiné Szabó Andrea tartotta a döntőbe jutott versenyzők számára 2017. október 18-án. A 2017. október 24-ei záró konferenciáján két kategóriában - „Közös-többszörös” – a településen élő romák és nem romák példaértékű közös(ségi) programjai, tevékenységei, valamint helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése témákban - a döntőbe jutott települések képviselői foglalják össze, és mutatják be prezentáció formájában megvalósított jó gyakorlatukat a résztvevők számára.
Az ünnepélyes záró konferencia 2017. október 24-én lesz, ahol eredményhirdetéssel zárul majd a TÖOSZ Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programjának 2017-es szakasza. Idén két témakörben érkeztek pályázatok, a döntőben végül hat önkormányzat pályázata részesülhet elismerésben. A program megvalósításában részt vett a Magyar Faluszövetség, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, a Belügyminisztérium, az Országos Polgárőr Szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is.
A felkészítő tréning képekben: